Hajfelvarrás

Hajfelvarrás (fonattal, mikrogyűrűvel)

Manapság a hajhosszabbítás igen nagy népszerűségnek örvend, nem véletlenül, hiszen pár óra alatt bárki új külsővel tündökölhet a hétköznapokban. Az eljárást különböző technikák szerint szokták megvalósítani a szakemberek, amelyek közül a hajfelvarrás az, amit a leggyakrabban alkalmaznak. 

Mikrogyűrűs hajfelvarrás

A mikrogyűrűs hajfelvarrás esetében nem a saját hajból készült fonatra, hanem a hajtőre sorban felhúzott szilikonos mikrogyűrűkre kerül a varrás. Jobban a fejhez simul a tressz, mint a hagyományos hajfelvarrásnál, ezért természetesebb és esztétikusabb hatást érünk el.

Fonatos hajfelvarrás, hajhosszabbítás

A hajfelvarrás menete

01

A felvarrás előtt a haj színét a sajátunkhoz igazítjuk. A legkönnyebb a szőke, a fekete és a barna haj összehangolása, a vörössel viszont lehetnek gondok, hiszen nehéz eltalálni azt a színt, amellyel ugyanaz az árnyalat elérhető.

02

Első lépésként saját hajból vékony fonatot készítenek a tarkó közelében, majd fölfelé haladva a haj dússágától függően még 2-3, esetleg 4 hasonló fonat következik.

03

Ezekhez a fonatokhoz varrják hozzá a már előre szálanként feldolgozott hajat. Általában nem fáj ez a művelet, de kicsit kellemetlen.

04

És kész is a frizura!

Először kicsit furcsa érzés, hiszen mégiscsak nehezebb terhet cipelünk a fejünkön, mint azelőtt. A fejbőrünk azonban napról napra egyre inkább megszokja az új vendéget. Az első éjszaka még kicsit fáj és viszket a fejbőr, másnapra azonban elmúlik a fájdalom. A haj növekedésének mértékétől függően 2-3 havonta le kell szedetni a hajat, majd újra felvarrni, hiszen a fonatok lenőnek. A felvarrott haj általában 1-1,5 évig marad egészséges.

Kipróbálnád a hajfelvarrást?

Hajfelvarrás fonattal, hajhosszabbítás olcsón

Miért érdemes a hajfelvarrást választani?

$

Egyáltalán nem roncsolja a vendég eredeti haját.

$

Azoknak is kiváló, akik gyengébb, könnyen roncsolódó hajszálakkal rendelkeznek, ugyanis az eljárás alkalmazásához semmilyen vegyi anyagra és hőterhelésre nincs szükség.

$

hajfelvarrás során létrejött illesztések nem érzékenyek a hőhatásokra, tengervízre és a gyümölcssavas samponokra.

Mennyibe kerül?

Próbáld ki Te is a hajfelvarrást és tapasztald meg az eljárás előnyeit!

Modern, felszerelt szalonunkban tapasztalt szakemberek gondoskodnak a tökéletes végeredményről. Amennyiben időpontot foglalnál, vagy kérdéseid lennének, keress bennünket bizalommal elérhetőségeinken, ahol készséggel állunk a rendelkezésedre.

Sok szeretettel várunk Szigetszentmiklóson található szalonunkban!